A backyard-vb tanulsága: nem lehet mindig kiemelkedőt nyújtani
A magyar backyard-válogatott a közelmúltban rendezett csapatvilágbajnokságon a tizennegyedik helyet szerezte meg hatvankilenc ország közül – megtudtuk Pósa Tibor csapatmenedzser értékelésétől, hogy bár ez az előző évi eredménynél szerényebb, az összesített teljesítmény valójában méltó büszkeségre ad okot.
A hazai sportág fokozatos fejlődési ívét tükrözi az elmúlt évek nemzetközi szereplése. Pósa Tibor hangsúlyozta, hogy míg 2020-ban nem vett részt a válogatott a világbajnokságon, 2022-ben harminchárom résztvevő közül hatodikak lettek, 2024-ben pedig hatvanegy ország között a tizenkettedik helyig jutottak. Az idei év e rangsorban való visszalépése mellett azonban számos olyan tény van, amely a csapat erősödésére utal. A teljes magyar kerettel, tizenöt versenyzővel összesen harminchárom órán keresztül tartott a maratoni futás, amely új magyar csúcsot jelentett. Az állóképességi rangsort tekintve az Egyesült Államok, Japán, Ausztrália és Belgium után az ötödik helyezés rendkívüli eredménynek minősíthető.
Az egyéni teljesítmények szintén az előrehaladás pozitív jelzéseit mutatták. Hét versenyző döntötte meg a saját egyéni csúcsát, amely a csapatmenedzser szerint kiemelkedőnek számít. Kertész Ádám kilenc órával javította meg addigi legjobb idejét, miközben Sárosi Gyula figyelemre méltó küzdelmet vívott önmagával. Fodor Szilárdon és Gurisatti Gábor megmaradva, mindketten minden nehézség ellenére szép teljesítményt nyújtottak. Az elmondottak alapján azonban Pósa Tibor egyaránt üdvös tanulsággal szolgált: nem lehet mindig csúcsformában versenyezni, nem lehet folyamatosan egyéni rekordokat dönteni.
Ez a felismerés különösen érdekes Fűrész Edit kapcsán, aki az egyik legeredményesebb magyar backyard-futó. Az idei világbajnokságon harminchárom órán át versenyezve elsőként hagyta abba a futást, pedig korábbban hetvenhat órás teljesítményt is felmutatott. Az eredményt azonban nem szabad egyoldalúan értékelni – Pósa Tibor szerint az ultrafutás nem az állandó csúcsteljesítményről szól, hanem arról, hogy mindenki kihozza magából, amit tud. Kertész Ádám végül a legjobb magyar versenyző címet érdemelte meg kiemelkedő fókuszáltságával és taktikai játékával, továbbá úgy tűnt, hogy még jelentős tartalékai voltak a verseny végén. Sárosi Gyula történetesen nem az éjszakai szakaszokban ragyog, ám amint feljön a nap, újra erőre kap – ezt az elmúlt verseny is igazolta. Mind a ketten olyan küzdőszellemet tanúsítottak, amely a csapatmenedzser saját bevallása szerint elérzékenyítette.
A szervezésben és a támogatásban is fontos szerep jutott a segítőknek. Pósa Tibor külön kiemelte a támogatók hozzájárulását, akik lehetővé tették, hogy a versenyző ideális feltételek között és szükséges ellátáson keresztül középpontjukon maradhasson a futás. Az eredmények feldolgozása után közös megbeszélést tartottak, amely során átvették a jó megoldásokat és az újra gondolandó pontokat. Ezt a visszacsatolási munkát legalább olyan fontosnak tekinti, mint magát a versenyet vagy a megelőző felkészülést. Az elmondottakból kitűnik, hogy a magyar válogatott már a következő megmérettetésre vár, és elszántan készül.