Az nyert, aki tudott mit kezdeni a labdával – öt pontban a Ferencváros milánói győzelme
A Ferencváros meglepetésre 2–0-ra legyőzte a Milant a San Siróban rendezett Európa-liga-mérkőzésen, és ezzel bebizonyította, hogy nem a labdabirtoklás mértéke, hanem a hatékony játékszervezés dönti el a mérkőzések kimenetelét. Lenny Joseph kétszer talált be, míg Kristoffer Zachariassen mindkét alkalommal szolgálta ki a magyar csatárt. Az összecsapás elemzése öt pontban mutatja meg, miért volt a zöld-fehérek játéka minden szempontból fölényes az olasz élcsapat ellen.
A kezdőrúgás előtt a Ferencváros hét játékossal sorakozott fel a középvonalon, amit semmiképp sem lehetett véletlennek nevezni. Mariano Gómez, a belső védő szintén előrement, amely taktikai jelzés jól mutatta Borbély Balázs szándékát. A magyar csapat nem saját térfelén akarta irányítani a játékot, hanem rögtön az ellenfél védőharmadába helyezte a súlypontot. Ez az elrendezés lehetővé tette, hogy az első és második labdát több embertől támadják meg, s a Milan zavartalanul ne tudjon építkezni. Az ilyen felállás azt jelezte, hogy a Ferencváros nem alárendelt szerepre készült, hanem aktív játékra. Az előretolt védő figyelemreméltó volt, hiszen nem csupán hosszú felívelt passzokat küldtek, hanem számfölényt próbáltak kialakítani a széleken.
A támadójáték hatékonyságának lényege a mélységi indítások precíz időzítésében rejlett. A Milan labdabirtoklásra épített játékstílusa szükségszerűen megnyitotta a tereket, főleg amikor a szélső védők bekapcsolódtak az offenzív akciókba. A Fradi nem hosszú passzsorozatokkal próbálkozott, hanem gyorsan átjátszotta a középső zónát és a védők mögötti területeket keresett. Joseph mozgása állandó fejtörést okozott az olaszoknak, mert nem feltétlenül a lábra kérte a labdát, hanem a védők mellől indulva pozicionálta magát. Az első félidőben már háromszor jutott lövési helyzethez, amely önmagában jelzi, milyen nagymértékben zavarták meg az olaszokat a Fradi gond nélküli mélységi támadásai. Az összes ferencvárosi lövés a tizenhatoson belülről érkezett, tehát nem véletlenszerű próbálkozásokról, hanem kidolgozott lehetőségekről szólt.
A sikert döntően befolyásolta a labda nélküli szervezettség is. A Milan az első félidőben majdnem teljesen ártalmatlan volt, csak a 39. percben próbálkozott először lövésre, a szünetig egyszer sem fenyegette Dibusz Dénes kapuját. A ferencvárosi védekezés szerepe ekkor erőteljes volt, mivel nem passzív visszavonulásról, hanem szervezett zárásról beszélhetünk. A középpályások és hátvédek közötti távolságok megtartása biztosította, hogy az olaszok ne találjanak embert a vonalak között. Amikor az oldalra kerülte a labda, a Ferencváros egységesen tolódott vissza és szűkítette a lehetséges passzzsávokat. Bár a Milan sokat birtokolta a labdát, ez nem fordult le terület- vagy veszélyfölénybe.
Az egyenletes párharcok szintén a Ferencváros sikerét előrevetítették, mivel az ötvenhattöbb százalékukat megnyerte. A föld és a levegő felett is kiegyenlített küzdelmet alakítottak ki, különösen a második labdák megszerzésében voltak eredményesek. Ez lehetővé tette, hogy rögtön új támadások indulhassanak. A zöld-fehérek direkthelyzeteit azért tudták hatékonyan játszani, mert a labdáért küzdő játékos mögött mindig voltak társak, akik a folytatás lehetőségét biztosították. A második félidőben a Milan három cserét hajtott végre, de ekkor már a Ferencváros gólban is megelőzte. Zachariassen mindkét alkalommal Joseph elé passzolt, aki végzetesen fejezett be. A Fradi nyolcszor talált kapura, míg az olaszok kétszer, holott ők voltak többet a labdánál. Még Yusuf kiállítása után is megtartotta szervezettségét a magyar csapat, s nem engedte vissza az ellenfelet a játékba.