Máig emlékezetes sorozattal szolgált 1956 őszén a magyar futballválogatott
A magyar labdarúgó-válogatott 1956 őszén emlékezetes mérkőzéssorozatba kezdett, amelynek első állomása Belgrádban zajlott. Bukovi Márton szövetségi kapitány irányítása alatt az akkor még világklasszisnak számító magyar csapat alapozta meg azt a sorozatot, amely máig megemlékezetre méltó számára az ország sporthistóriájában.
Bukovi Márton megbízatása nem volt egyszerű, hiszen Sebes Gusztáv után egy öttagú bizottság formájában kapta meg a vezetési feladatokat. A szövetségi kapitány mellett Sós Károly, Baróti Lajos, Lakat Károly és Vincze Jenő osztozott az edzői munkában. Bukovi azonban tudatában volt annak, hogy számára elég ellenszél várható mind a külföldi kritikusok, mind az itthoni gáncsoskodók részéről. Ugyanakkor biztos volt abban, hogy a magyar labdarúgás nehézségeiből való kilábalása nemcsak a hazai, hanem a világfutballnak is fontos. Az 1954-es világbajnokság vereségét még frissen érzékelte a magyar sport, így Bukovi elsődleges célja az erőnlét fejlesztése volt. Meggyőződése szerint a magyar futballisták technikájukban, gyorsaságukban és taktikai tudásukban is jók, de a kondícióhiány meggátolta az érvényesülésüket. Az edzőmunkához azonban bizonyos ellenállásba ütközött, hiszen még a legjobbak sem lelkesedtek a maratoni fizikai készülésért.
Az 1956 őszi sorozat előtt Bukovi több edzőmeccset szervezett, amelyekben megmutatott, milyen összeállítást kíván használni. Az utolsó felkészülési találkozón az Oroszlány ellen 13:1-re nyert a válogatott, ami jól mutatta az edzések hatékonyságát. Puskás Ferencről azonban különösen óvatosan kellett bánni, mivel a nyári csontleválási műtét után még nem volt teljesen felépült, és Bukovi még alguns kilóért szeretne levédekezni vele. A szövetségi kapitány Kotász Antalt jelölte balhátvédnek, Börzsei János pedig hosszú idő után tért vissza a csapatba.
A belgrádi mérkőzésre százezernél több magyar szurkoló utazott el, akiket az elszállásolás során szállodák előcsarnokában, hajókon és vasúti kocsikon kellett elhelyezni. Az érdeklődés óriási volt, a stadion zsúfolásig megtelt. A játék szinte azonnal kezdetét vette, már az ötödik percben Czibor Zoltán szerzett vezetést. A jugoszláv Alekszandar Petakovics azonban hamar egyenlített, ám a magyar válogatott hamarosan ismét előnyhöz jutott. A huszonhatodik percben Kocsis Sándor ballábas lövése a bal kapufa alsó élén becsapódott. A hetvenhatodik percben Puskás, aki a szabadrúgásból érkezőt fejelte be, végleg eldöntötte a mérkőzést. A magyar csapat 3:1-re nyert.
Az értékelés szerint Grosics Gyula volt a legjobb magyar játékos, Bozsik József pedig hetvenötödik válogatottságát ünnepelhette nagyszerű teljesítménnyel. Sándor gyorsasága és Hidegkuti hátravont játéka mellett Puskás fokozatosan talált magára az összecsapáson. A jugoszláv szövetségi kapitány, Alekszandar Tirnanics a vereség súlyától megrázva még a bankettre sem ment el. Bukovi azonban elégedett volt tanítványai teljesítménnyével, aki bizonyította, hogy helyesen válogatta be a megfelelő játékosokat az erős föllépéshez.