Zidane és Klopp kinevezése is sokatmondó – új korszak kezdődött a futballban?
Zinédine Zidane és Jürgen Klopp kinevezése a francia, illetve német válogatott élére figyelemre méltó jelenség: egyidejűleg a klubfutball elmúlt évtizedét meghatározó edzőgeneráció kezdi el elfoglalni a világ legnagyobb nemzeti csapatainak kispadjait. Carlo Ancelotti Brazíliát, Thomas Tuchel Angliát irányítja, s e négy szakember közösen tíz Bajnokok Ligája-serleget nyert vezetőedzőként, az elmúlt tíz év nemzetközi klubszínvonala pedig javarészt az ő munkájukra vezethető vissza.
Ez a tendencia merőben új irány a válogatott futballban. Az előző két évtizedben két fő út vezetett a szövetségi kapitányi posztokra: az egyik a nem túl idős, feltörekvő szakembereké volt, akiknél a válogatott gyakran ugródeszkának számított – ilyen volt Antonio Conte, Marc Wilmots vagy Roberto Martínez esete. A másik út azok pályafutásához kötődött, akik hosszú klubkarriert zártak le; Roy Hodgson, Fernando Santos vagy Louis van Gaal számára a válogatott munka egy újabb fejezetet jelentett a klubfutball intenzív terhelésétől való távolodás után. Kivételek természetesen akadtak – Joachim Löw és Didier Deschamps fiatalon kapták meg csapataik irányítását és másfél évtizedig maradtak –, ám ők a hosszú távú építkezés példájául szolgáltak inkább, mintsem általános trendként.
A mostani kinevezések lényegesen eltérnek ettől a mintázattól. Zidane, Klopp, Tuchel és Ancelotti a világ legkeresettebb edzői közé tartoznak, bármelyik európai élklub szívesen alkalmazná őket. Zidane évekig tudatosan várt a francia válogatottra, miközben klubajánlatokat visszautasított, Klopp pedig a klubfutball folyamatos megterhelésétől való felszabadulást kereste. A modern futball átalakulása emellett felgyorsította ezt a folyamatot: az expanded Bajnokok Ligája, a klubvilágbajnokság és a soha nem látott mértékű versenynaptár szinte egész évben a maximális teljesítményt követeli meg a klubedzőktől. Klopp liverpooli búcsújában nyíltan említette mentális fáradtságát, továbbá azt, hogy a német feladat valószínűleg karrierjének utolsó edzői pozíciója lesz.
Közben maga a válogatott futball is jelentősen metamorfózison ment keresztül. A Nemzetek Ligája bevezetése óta a szövetségi kapitányok már nem csupán selejtezőket és világversenyt irányítanak, a 48 csapatos világbajnokság pedig hosszabb tornákat és gyakoribb szerepléseket jelent. A nemzeti csapatok presztízse ismét emelkedett, így az Európa-bajnokság vagy világbajnokság edzői szemppontból már egészen más súllyal bír, mint egy-másfél évtizeddel ezelőtt.
A kinevezések egyéb érdekes változást is jeleznek. Korábban a szövetségi kapitány kiválasztásánál elsődleges szempont volt az ország futballkultúrájának, játékosainak és közegének ismerete. Ma már a legnagyobb futballnemzetek egy felismerhető edzői filozófiát keresnek: nem pusztán szakembert alkalmaznak, hanem egy karaktert, akinek a neve önmagában garanciál egy konkrét futballszemléletet. Klopp az intenzív letámadást, Ancelotti a játékosmenedzsmentet és nyugodt stílust, Tuchel a taktikai rugalmasságot, Zidane a nagy mérkőzések menedzselését testesíti meg. Az elit válogatottak ma egy futballfilozófiát, egy világszerte elismert szakmai márkát keresnek.
Az 1990-es és 2000-es években undoroztak ettől: Sir Alex Ferguson, Arsene Wenger vagy José Mourinho pályafutása csúcsán elképzelhetetlennek tartotta a válogatottat, mivel a klubszféra jelentette a teljes szakmai kiteljesedést. Ma azonban új kép rajzolódik ki: az elit edzők a válogatott futballban ismét nagy kihívást, presztízst és motivációt találnak, mely a Bajnokok Ligája meghódítása után is képes új célokat felvetni.